Elsősorban egy kiállítás, másodsorban egy képzőművészeti akció:

A James Dean riport című kiállítás képeit szeretném minél több emberhez eljuttatni. Egy kiállítás, egy galéria erre nem alkalmas. Egyáltalán a képzőművészet olyan távol van a mai embertől, hogy ha száz embert megkérdeznénk, közülük egy sem tudná egyetlen élő magyar festő nevét sem megmondani. A képzőművészet nem része az emberek életének. A színház, az irodalom, a film és a zene egészen más. Irodalmat azért olvasunk, színházba, moziba, koncertekre járunk. Kortárs kiállításra kevesen. Ez így alakult, ez van. Kesergés helyett, viszont hátha találunk egy olyan rést, amin keresztül meg tudjuk érinteni a környezetünket. Ha az emberek nem jönnek a galériákba, akkor menjen a művészet hozzájuk. Törjünk ki a galériák falai közül, ez az egyetlen megoldás.

Azon gondolkodtam, miként lenne megvalósítható, hogy az egész országban egyszerre történjék a kiállítás. Ha kell, akkor az utcán, ahol emberek járnak. Mindezt úgy, hogy a haszonról lemondok, és jótékony célra fordítom a bevételt. Gyakorlatilag spontán kiállítást szervezek Magyarországon.

Arra jutottam, hogy a James Dean képekből 5000 db sorszámozott nyomatot gyártok, és azokat átadom a MENHELY ALAPÍTVÁNY-nak, hogy a hajléktalanok a Fedél Nélkül újsághoz hasonlóan értékesítsék. Árusítsák a műveimet a hajléktalanok a piros lámpánál, az utcán, az aluljárókban. Kerüljön a művészet be a nagyvárosi élet minden napjaiba. Fogadják szeretettel, és tetszőleges összegért tegyék boldoggá azt, aki a képet önöknek átnyújtja. Mondhatjuk úgy is, hogy képet adunk önöknek kenyérért…